2008. december 30., kedd

NAPOK


Vannak napok, amikor látszólag nem történik semmi... csak teszed a dolgod; kissé előrehaladsz a munkádban; egy lépéssel előrébb tartasz, mint egy nappal korábban; közben nézed az idő, az évszakok változását... Ezek azok a napok, amikor látszólag nem történik semmi. Pedig nagyon is fontos dolgok történnek. A legfontosabb eredmények ezekből a nap nap után születő erőfeszítésekből, a hosszú időn át ugyanabba az irányba befekttett munkából születnek.



EGYSZERŰ

Nemrég egy idős néni feküdt az Osztályunkon.Ha bementél hozzá, mindig kedvesen, nyugalomban fogadott.Az asztalán ott volt a Biblia és egy rózsafűzér fehér gyöngyökkel.

Később egy képes Biblia is.

Érezted, hogy mindent, ami történik vele, távlatból néz. Történhetett akármi, de ott volt mellette a Biblia és a rózsafűzér, és akármi történhet, ők azt együtt szemlélik a Jóistennel. A néni élete nem csak róla szólt: ketten élték át, a Jóisten és ő.

2008. december 6., szombat

"Leköszönő vállalatvezető, amikor átadja a vállalatot a következő vezetőnek, átnyújt neki három borítékot:
- Ha bajban leszel, nyisd ki az első borítékot. Ha megint bajban leszel, akkor a második borítékot. Ha megint bajban leszel, akkor a harmadikat.
Az új vezető első időszaka nagy sikerekkel teljes,mindenki örül az új vezetőnek, dícsérik, méltatják... a nagy változások időszaka ez, siker, népszerűség. Aztán egyre rosszabbul mennek a dolgok, olyannyira hogy a vállalat csődközelbe kerül. Ezért kinyitja az első borítékot, és ezt találja benne: "Szervezd át a vállalatot".
Átszervezi a vállalatot, és megint sikeres lesz: nagy eredményeket ér el, ismét a népszerűségi listák élére tör. De megint csak jönnek a bajok és a problémák, és megint közel kerül ahhoz, hogy be kelljen zárni a vállalatot. Ekkor kinyitja a második borítékot: "Szervezd át megint a vállalatot".
Ismét átszervezi a vállalatot, megint sikeres lesz és népszerű. De csak jön a harmadik időszak is, amikor ismét kudarcokkal kell szembe néznie, megint jön a csődközeli állapot. Ekkor kinyitja a harmadik borítékot:
"Most te írj három borítékot". "

2008. december 5., péntek

INFEKTOLÓGIA

Az infektológia nem csak arról szól, hogy tünetileg ellátni, vagy megszüntetni egy fertőzést.

Az infektológia az egyensúlyok megértéséről szól.

Egy infekció azt jelenti, hogy felborult egy egyensúly az emberi szervezet, és a körülvevő mikroorganizmusok között.
Az infektológia lényege, hogy meg kell érteni, miért borult fel az egyensúly; és fel kell ismerni az egyensúly felborulásának összes következményeit.
Meg kell érteni a fertőzés OKát: miért borulhatott fel az egyensúly abban az emberben - mi az ő része, az ő felelőssége ebben? Rosszabbul működött az immunrendszere? Miért?

/FRISSÍTÉS: "test" és "lélek" csak elképzelések a fejünkben ahhoz, hogy megértsük az Életet. Az egyensúlyt felboríthatja "lelki" ok is. Az evvel kapcsolatos saját mérésem megtekintéséhez kattintson ide./

És meg kell érteni a KÖVETKEZMÉNYeit: nincs-e olyan, egyébként rejtett egyensúlytalanság, ami csak az infekció kapcsán mutatkozik meg abban az emberben? ... Az infekció lehet az a külső történés, ami felborít egy egyensúlyt, ami már csak egy hajszálon állt, és ami felfedheti az addig rejtett rejtett betegséget, amelyet így még idejében meg lehet gyógyítani...










Az európai világban néha észre sem vesszük a mindennapi csodát: hogy a fertőzéseket rutinszerűen meggyógyítjuk antibiotikummal. Valójában ez hatalmas ajándék - még akkor is ha a mindennapok része lett. Antibiotikum nélkül a legegyszerűbb fertőzés is végzetes lehet. Az antibiotikumok minden nap életeket mentenek.

Minden terület hivatására szükség van a sikerhez. Több ezer orvost lehet küldeni a fertőzések megelőzésére - miközben, ugyanazt a pénzt egy egyszerű ötletbe fektetve, a bajok komoly része megelőzhető:

a LifeStraw célja egy olyan szívószál előállítása amivel a víz mindenki számára megtisztítható.

Az a néhány mérnök, aki ezen a szívószálon dolgozik, talán több ember életét menti meg, mint az a több száz orvos, aki a terepen helyt áll.


H1N1: az influenza elleni védekezésben a határok lezárásánál nagyságrendekkel fontosabb az egyéni felelősség hangsúlyozása.

Az egyéni felelősség: kézmosás, száj elé tenni a kezet köhögéskor, otthon maradni ha valaki beteg (mert így időt ad az immunrendszerének és a gyógyszereknek/pld.Tamiflu/ hogy hassanak, és ezalatt nem terjeszti tovább a betegséget). És még: nem bevenni gyógyszert ha valaki nem beteg (mert ezzel a használható gyógyszerek hatékonyságát rontja).

Egyetlen tüsszentéssel meg lehet fertőzni egy metró kocsiban tartózkodó utasok felét. Így a határok lezárása a fertőzés terjedésének megállításában csak részleges eredménnyel járhat, miközben rengeteg káros hatása van (akár még a betegség legyőzése szempontjából is). Ezért kell az egyéni felelősségre tenni a hangsúlyt.

Lehet, pánikkeltésnek tűnik a veszély hangsúlyozása és a túlzott óvatosság; de talán éppen ennek a "pánikkeltésnek" köszönhetjük, hogy a vírus nem terjedt/terjed jobban tovább.

2008. december 3., szerda


"Befektetési tanácsadótól kérdezik:
- egy kissebb vagyonra szeretnék szert tenni, mit kell tennem?
- egyszerű! Szerezzen egy nagyot, és várjon néhány napot."
II. MI A KIÚT ?

















Minél több ember indul el a fenti egészség -piramison felfelé, annál könnyebb az egyes embereknek, hogy feljussanak. A történeteink összefüggnek. Aki egészségesen él, az a környezetét is egészségesebbé teheti.

ALULRÓL FELFELÉ

2008. december 2., kedd

EGÉSZSÉGES ÉLET

Hogyan lehet meggyógyítani egy leromlott egészségi állapotot?
Alulról felfelé. Mindenki magával kell hogy kezdje... de az egészség nem magánügyünk... Ha valaki valóban egészségesen él, akkor - ha mások is így gondolják - avval egészségessé tehet másokat...
A gyógyulás kezdődik tehát: egy egészséges emberrel...és végződik: egy egészséges Földdel...

1) Először is, egészséges testi, és egészséges lelki állapot elérése.
A testi állapotnál: minden panaszunknak tudjuk az okát, és az összeset maximálisan kezeljük.
A lelki állapotnál a 3 pillér:
- felismert és gyakorolt hivatás,
- egészséges párkapcsolat, és
- a veleszületett adottságok teljes kihasználása.

2) Aztán az egészséges életmód:


















3) Végül az egészséges környezet.
Az elemek: a fény, a föld, a víz, a levegő tisztelete.
Visszatérés egy természetes élethez.

Az ember nem olyan élethelyzetekre van "kitalálva", amik a modern társadalomban kialakultak.

A lepusztult, tönkrement emberi életek hátterében nem csak egy egészségtelen életmód, hanem egy egész egészségtelen környezet is áll.

Ezért a gyógyuláshoz nem csak életmód-, hanem környezetrendezés is szükséges.
Visszatalálni az egyszerű, természetes életformához, zöld környezetben.

2008. november 28., péntek

I. SZOCIÁLIS VÁLSÁG VAN!!!


Szociális válság nem lesz, hanem már van.

Amikor az idős férfiaknak nagy része nem is hallja, mit beszélnek hozzá, (mert nem intézik el neki a hallókészüléket); amikor az idős hölgyek legnagyobb része túlsúlyos (mert az örömük a férjük helyett az evés); amikor az alkoholista, ágyhoz kötött, önellátásra képtelen férfiak már nem is mennek ritkaság számba... amikor a kórházban egy szál ruhában, játék nélkül a rácsos ágyban hátrahagyott gyermekek már nem is  ritkák... ez a szociális válság.

Mielőtt meg próbáljuk oldani a problémát, először is, pontosan fel kell ismerni. És meg kell érteni, fel kell térképezni a részeit.

2008. november 23., vasárnap

HAZA

Ha egy nemzet beteg, és még ahhoz is akadályt állít, hogy jó változások történ-jenek - az is azért van, mert beteg.

Megértően kell bánni egy beteg emberrel.
De kíméletlenül a betegséggel, akkor is, ha hosszabb idő kell a gyógyulásig.

Utazhatsz gazdagabb nemzetekhez, amennyire a személyes életed engedi - de csak hogy olyat tanulj, ami utána a saját nemzetedet gazdagítja.
Utazhatsz szegényebb nemzetekhez, ahol talán kevesebb az akadály a változáshoz - de csak akkor, ha van hazád, ahova visszatérhetsz, hogy te magad egészséges ember legyél.

2008. november 20., csütörtök

"NINCS PÉNZ"

Még amikor egy lét- szükséglet kielégí-téséről van szó, akkor is visszatérő érvelés, hogy "nincs rá pénz".

Van egy mondás: "csak a szegény ember nem engedheti meg, hogy olcsó holmit vegyen magának".

Sokszor a dolgok halogatása sokkal több pénzbe kerül, mint a rövid távon kötségesebb, de hatékony megoldás.

2008. november 18., kedd

"Két denevér kirepül az éjszakai táplálék megszerzésére.
Egy óra múlva az egyik, aki nem talál semmit, visszatér.
Ott találja a másikat, a szája körül csupa vér.
- Ezt meg hogy csináltad? kérdi tőle, irigyen.
- Gyere, és megmutatom.
Kirepülnek, és a második egy nagy falhoz viszi az elsőt.
- Látod azt a falat, arra, ott?
- Igen.
- Én nem láttam."

2008. november 16., vasárnap











JELENLÉT
Az Élet Értelmét a jelenlét adja.
Nem a szolgálat, nem a célok felé haladás... hanem a jelenlét.
... a szolgálat lényege ez.
... hagyni, hogy a jelenlét vezessen... mint egy szél.

2008. november 10., hétfő

AZ IGAZSÁGOT BÁRKI KIMONDHATJA

Különösen akkor kell valakire odafigyelnünk, ha nem ért velünk egyet. Mert az igazságot bárki kimondhatja. Másrészt néha esetleg több igazság is van.

Az igazság pedig felelőssé teszi azt, aki tud róla.

EMBERI KÖRNYEZET

A valódi találkozás alapja a másik ember lényének teljes elfogadása.
Nem feltétlenül az összes tetteinek, véleményének, stb., de az összes érzelmének feltétel nélküli, teljes elfogadása.

"A te házadba egyenruha nélkül is beléphetek anélkül, hogy a Koránból bármit is elhadarjak, vagy megtagadjak bármit is belső világomból.

Ha veled vagyok, nem kell mentegetőznöm, védekeznem, nem kell semmit sem igazolnom. Felülemelkedve esetlen szavaimon, olyan érveléseimen, amelyekkel magamat csapom be, te énbennem mindig csak az embert látod, tiszteled bennem a meggyőződések, szokások és a személyes barátság hordozóját.

Ha más vagyok, mint te, ezzel ahelyett, hogy lealacsonyítanálak, felmagasztallak.

Én, úgy, mint mindenki más, szükségét érzem, hogy elismerjenek. Előtted tisztának érzem magam, és feléd tartok. Szükségem van rá, hogy oda menjek, ahol makulátlan vagyok. Hálás vagyok neked, hogy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok.

Mit csinálhatok olyan baráttal, aki engem megítél?

Barátom, olyan szükségedet érzem, mint egy hegycsúcsnak, ahol lélegezni tudok.

Szükségét érzem, hogy visszaemlékezhessem arra a kis /kávézóra/ ,ahol együtt voltunk, és felidézhessem annak a naphoz hasonló békének mosolyát.

Ha még fogok harcolni, azt nagyrészt érted fogom tenni."

Antoine de Saint-Exupéry

2008. november 5., szerda

AMIKOR VALAKI GYŐZ

Amikor valaki megnyer egy nemes harcot, akkor az nem csak neki hanem az egész környezetének felemelő érzés.

Erősíti a hitet, hogy a nemes harc megvívása lehetséges dolog, és végül sikerrel jár. És mivel minden nemes harc a többi ember jobb létéről is szól, közvetlenül is érezzük jó hatását annak, ha valaki győz.

Szabadon dolgozni, megismerni, élvezni az életet...
ajándék, ami minden nap megismétlődik.

... a világ bajban van, és ez csak akkor fog megváltozni, ha mindenki megvívja a személyes harcait.
A világ az ember csinálta bajok miatt van bajban - ezért csak akkor fog megjavulni, ha az emberek az ember csinálta bajokat helyrehozzák.

2008. november 4., kedd

MEGBIZATÁS

Amikor elérsz valamit,

azt azért kapod,

hogy szolgáld az embereket,

akiktől a megbizatást kaptad.

Minden nap egy új kezdet.

2008. november 3., hétfő

Sok embertől már kaptam
életre szóló élményt
De amit tőled kapok
az a legnagyobb érték.

Halk, csendes jelenlét
mely minden korlátot túllép...
...Túl földön, vizen, tengeren
Szeretlek Téged Szerelmem.


2008. november 2., vasárnap

FÜGGETLENÜL

Nincs értelme a saját tisztaság megőrzésére fektetni a hangsúlyt - fájdalmat, bajt okozni akaratlanul is lehet; a fájdalom, a baj a másik embernek akkor is fájdalom, és akkor is baj, ha nem szándékosan tettük.

A szerethetőségnek, és a szeretettel való egység-érzésnek nem feltétele a tisztaság. Attól függetlenül vagyunk szerethetők, hogy éppen vétkeztünk-e, vagy sem, és ez semmilyen külső körülménytől, semmilyen aktuális helyzettől nem függ. Akármi történt, ha befogadjuk, bennünk lehet a szeretet. Mert a szeretet mindentől függetlenül mindig ott van. A szeretetet nem kell megérdemelni.

A saját tisztaság megőrzése helyett a hangsúlyt arra kell fordítani, hogy meglegyen az egység a szeretettel - hogy túlszárnyalva önerőnket és saját korlátainkat, ne okozzunk fájdalmat, ne okozzunk bajt.

2008. november 1., szombat

A LEG-
MÉLY-
EBB RÉSZÜNK

... állandó bennünk.

Azok a találkozások, amik ott történnek,
nem múlnak el akkor sem, amikor valamelyikünk már nincs a világban.

Milyen a mennyország? Olyan, mint most... a legmélyebb, állandó részünk, már most is itt van, bennünk.


FELELŐSSÉG

A tudás felelőssé tesz.

Mivel az információ áramlásával a hírek gyorsabban eljutnak hozzánk,

és mivel nem tart tovább eljutni repülővel a világ egyik végéből a másikba, mint gyalog a város egyik részéből a másikba,

...nőtt a felelősségünk a világ bajba jutott részei iránt.




"Megközelítette az egymilliárdot azoknak a száma, akik nem jutnak minden nap megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez - jelentette az ENSZ élelmezésért felelős szervezete.
...A közel 1 milliárd éhező legnagyobb része - 907 millió ember - fejlődő országokban él, közülük 600 millióan indiaiak, kínaiak, kongóiak, bangladesiek, indonézek, pakisztániak és etiópiaiak.
...A legtöbb éhező Ázsiában él, itt 583 millió embernek nem jut minden nap megfelelő mennyiségű és minőségű étel. A helyzet Afrikában a legrosszabb: a szubszaharai területeken minden harmadik - összesen 236 millió - ember éhezik."
[origo]2008. 12. 10., 10:51

"Minden ember méltóságban és jogban szabadnak és egyenlőnek születik"
Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata

2008. október 31., péntek

BÁRMELYIKÜNK

Néha egyetlen ember lelkiismeretén és döntésén múlik a világ sorsa. Bármelyikünk lehet az az ember.

"Ha EGYETLEN HANG meg tud változtatni EGY SZOBÁT, akkor az meg tud változtatni EGY VÁROST. Ha meg tud változtatni egy várost, akkor meg tud változtatni EGY ORSZÁGOT. Ha meg tud változtatni egy országot, akkor meg tud változtatni EGY NEMZETET. Ha meg tud változtatni egy nemzetet, akkor meg tudja változtatni A VILÁGOT" (B.O.)

... nincsenek jó, meg rossz emberek. Minden nap újból kezdjük.

2008. október 27., hétfő

I * G * L * O * O

" Olyan vagy, mint hideg téli napon
jégkristályokból összeálló,
csillogó hópehely

Cukor vagy, vékony üvegpoháron
melynek szélén egy időtálló
italt körbeveszel."

2008. október 25., szombat

ÉKSZEREK

Miért a legdrágább dolgok közé tartoznak az ékszerek?

... pedig kicsik, és nem más, mint apró kövek, és valamennyi fém ?

... ez egy szimbólum... Hogy az ékszerek drágák, azt fejezi ki, hogy felbecsülhetetlen, és a legnagyobb érték egy nő szépsége mindenhez képest, amiért dolgozni kell az életben.

Az ékszerek azt jelképezik, hogy a legkeményebb küzdelmek között, a legnagyobb érték egy nő szépsége.

És ezért értelmetlen a túl sok ékszer gyűjtése, hordása is... elveszik a lényeg: hiszen a bőség miatt épp az ékszerek értéke veszik el. És így elveszik az üzenet is, hogy a nő a legnagyobb érték.

2008. október 24., péntek

"AMIKOR"

Amikor a lélek felszabadul - amikor olyan környezetbe kerül, ahol elmondhatja a legtitkosabb, legsötétebb , legrosszabb, legelfogadhatatlanabb érzelmeit, fantáziáit és gondolatait...

akkor derül ki, hogy a sok sötétség alatt ott lapult egy hófehér, tiszta madár, legszebb, legértékesebb részünk, amelyik már régóta szabadulni akart és várta hogy repülni hagyjuk.

2008. október 20., hétfő

"Mint a rózsa, mely csak egyik,
majd lassan minden szirmát kinyitja,
hűvös, őszi reggelen

Úgy pompázol te is

míg az új napra készülsz

kedvesem."

/részlet/

2008. október 19., vasárnap

A VILÁG MEG-
VÁLTOZTATÁSA

"Fiatal koromban forradalmár voltam - meg akartam változtatni a világot.

Amikor középkorú lettem rájöttem hogy már életem felén túljutottam anélkül hogy egy árva lelket is megváltoztattam volna - akkor meg akartam változtatni a környezetemet.

Most hogy öreg lettem rájöttem hogy ostoba voltam. Már csak azért imádkozom hogy önmagamat megváltoztassam. Ha kezdettől fogva ezért imádkoztam volna, nem vesztegettem volna el az időmet."

/ A. de Mello és Bajazid nyomán/



A TUDOMÁNYOS MEGKÖZELÍTÉS LÉNYEGE A MEGFIGYELÉS
Nincsen "tudományosan lehetetlen".

A tudományos megközelítés lényege, alapja, első lépése a megfigyelés.

A második a kérdés,
a harmadik a mérés,
a negyedik az elméletek.

Ezek a lépések követik egymást spirálszerűen, egyre teljesebb elképzelést és megismerést adva a valóságról.

De az összes tudományos elmélet csak elképzelés - mindig a valóság és a valóság megfigyelése marad az első helyen. A tudományos megismerés spirálja csak egy irányba megy, és mindig a megfigyelés az alapja.

Éppen ezért nem létezik olyan, hogy"tudományosan lehetetlen". Mert a tudományos elméletek összessége csak az addigi megfigyelésekről szól.
Van-e olyan, hogy "tudományosan lehetetlen"?

Nincs.

A tudomány lényege a megfigyelés.
Minden tudományos elmélet az addigi megfigyeléseken alapul.

Ha valami olyan történik, ami nem fér bele az addigi elméletekbe, az nem azt jelenti, hogy az a dolog nem történhetett meg, hanem azt, hogy eddig még nem írtak le ehhez fogható, megismételhető jelenséget.
Aki komolyan elgondolkodott azon, hogy mi a tudomány lényege,
a valódi, hivatásos kutató tudja, hogy semmiről nem lehet azt állítani, hogy nem lehetséges.
Csak azt, hogy nincs összhangban az addigi megfigyelésekkel.

Azokhoz az emberekhez, akik olyan dolgokat figyelnek meg, amit mások nem, nem lehet úgy hozzáállni, hogy bolondok. Aki érti a tudomány lényegét, tudja, hogy semminek a meg nem történését nem lehet kizárni.

Nem lehet elítélni valakit azért, mert olyanról számol be, amit mi még nem láttunk.

És nem is biztos hogy mindent be lehet bizonyítani.
A kérdés az, hogy azok az emberek, akik olyan dolgokat írnak le, amit mások nem tapasztaltak, hogyan érzik magukat. Csupán a beszámolóik miatt nem lehet őket kirekeszteni.
Freud
három szobát ír le:

szerinte van bennünk
egy tudatos
egy tudatelőttes,
és egy tudattalan.












Jung
leírásában
a szobáknak ablaka is van...
amin ki lehet nézni,

és besüt a nap,

és észrevesszük hogy
körülvesz bennünket
a természet amiből erőt meríthetünk...

A tudattalan évezredek ősi tapasztalatait, reakciómintákat, viselkedésmintákat - az archetípusokat - hordozza, ezeket mindannyian átörököljük - ez a kollektív tudattalan... melyből mindannyian hatalmas tudást és tapasztalatot meríthetünk.


Mindenkiben vannak belső viselkedésminták, ami alapján a külső történésekre reagálunk; ezeket a reakciómintákat – az archetípusokat - mindannyian örököljük, ezek az emberi világörökség, a kollektív tudattalan részei.

De ezek a viselkedésminták nem függetlenek egymástól; néhány nagyobb csokrot alkotnak – aszerint, hogy egy-egy mintázat a többivel mennyire állhat össze egy-egy összefüggő egésszé.

Az ókori görögök intuitíven, belső ihletettségtől vezérelve ezeknek a csokroknak a mintájára teremtették meg isteneiket; egy-egy isteni személy egy-egy viselkedésminta-csoportra rezonál, egy-egy görög isten egy-egy reakcióminta-csokor hordozója. Képletesen azt mondhatjuk, hogy „istenek” élnek bennünk – valójában, az „istenek” leírása azokat az emberi viselkedésmintázat-csoportokat mutatja be, amelyek azóta is mindannyiunkban megvannak és azóta is át- meg át öröklődnek az emberiség története során. A görög istenek megismerésével, megértésével tehát saját belső, öröklött reakcióminta-csoportjainkat körvonalazhatjuk.

Mindannyian örököljük az összes reakcióminta csoportot – de mindannyian más és más hajlammal születünk egy-egy csoport felhasználását illetően. A görög istenek megismerésével felfedezhetjük, hogy saját magunk mely istenekre hasonlítunk jobban; tehát, hogy mely archetípusok felhasználására van nagyobb hajlamunk. A mitológia történetei egy-egy viselkedésminta-csoport használatának veszélyeire és zsákutcáira mutatnak rá – ez volt az ókorban is az egyik legfontosabb szerepük; ezáltal megismerhetjük saját hajlamaink hordozta lehetőségeket és veszélyeket is. Ráérezhetünk arra is, ha esetleg még nem használtunk volna fel néhány rejtett, tudat alatti mintázatot, aminek pedig a kihasználására meglenne a veleszületett hajlam bennünk.

A boldogság alapvető feltétele hogy felhasználjunk minden olyan öröklött, veleszületett viselkedésmintát, reakciómintát, amelynek használatára veleszületett hajlammal rendelkezünk.

A hazugság MINDEN formája rosz.

A szamurájoknál nem létezett fogadalom arra, hogy valaki igazat mondott valamiben. Önmagában az a tény, hogy szamuráj volt, azt jelentette, hogy igazat mond.
CSALÁD

A család lényege, hogy egy közös célt együtt szolgálunk.

Nem a többi embert elnyomva, vagy a többi emberrel versenyezve, hanem a többi emberel együtt és a többi ember szolgálatára.

Ez igaz a szűkebb családi körre, és a tágabb közösségekre is, mint egy munkahely.

Nem maradhat egyben az a család, amelyik nem a szolgálat törvénye értelmében működik.
Az a család amelyik a többi ember leigázásával csak a saját fennmaradásáért vagy növekedéséért küzd, nem család, hanem klán.

A klánok véges életűek. A család viszont képes átrendezni az egész világot.

2008. október 18., szombat

"Katolikus"
A "katolikus" eredetileg azt jelenti, hogy "egyetemes".
A katolikus vallás lényege a szeretet mindenkit el- és be fogadó, mindenkit átölelő egyetemessége.
Jelenleg a "katolikus" egyház azzal küzd, hogy valóban katolikussá váljon.
Az Emberfia teste nem csak a vallásos emberek, hanem minden élő ember teste:
"Az emberi fájdalmakra csak a szeretet s a hit ad vigaszt"
"Krisztus részvéte nem ismer csekély és jelentéktelen fájdalmat" (Lev Tolsztoj in: Anna Karenina)
Az Emberfia teste nem csak az áldozás során az ostya - hanem MINDEN étel, amit szeretettel készítetek el és adnak valakinek.
A gyónás és feloldozás nem csak a papnak beismert és megbánt bűnök - hanem MINDEN barátnak, vagy a megbántott embernek, vagy a Lelkiismeretnek elmondott és megbánt bűnök is.
A testiség szentté tétele nem csak a bizonyos időre vállalt cölibátus - hanem MINDEN olyan élethelyzet, beleértve a szexuális életet, amikor a Testet komolyan veszik.
A "katolikus" egyház nem egészen katolikus mindaddig, amig nem tárja ki a karjait, és nem lesz nyitott a szeretet ÖSSZES formájára a Földön.

Nincs olyan, hogy jó meg rossz ember.

Senki sem jó, és senki sem rossz.

A történet szerint, amikor Leonardo már majdnem teljesen megfestette az Utolsó Vacsorát, már csak Jézus és Judás arcának megfestése volt hátra.



... és végül úgy döntött, hogy ugyanarról az emberről formázza meg a két hiányzó arcot.

Mindenkinek van jó, és rossz arca. Mindenki tud jó, és rossz tetteket tenni.

Az emberek se nem jók, se nem rosszak. "Jó csak az Isten" - mondta az Emberfia.
Az emberek pedig egyszerűen csak szabadok.


A jó és a rossz harca itt és most zajlik a Földön.
A világunk térben, valóságában a mennyország és a pokol között van "kifeszítve" - a jó és a rossz harca pedig a mi világunkban folyik; és minden ember minden nap újra és újra el kell hogy döntse, hogy melyik oldalra áll.

Csak a tetteket lehet jó, és rossz tettekre felosztani.
Megítélni, és elítélni is csak a tetteket lehet. Az embereket nem.

Nincs olyan, hogy normális ember.

Senki sem normális.
A boldogság a lényeg. Hogy boldog legyen minden ember.

Ez nem azt jelenti, hogy a tökéletességre ne kéne törekedni. A tökéletességre törekedni kell... tökéletes harmóniában élni a bennünk levő Egésszel.

De ezt nem kell "normálisan" csinálni.
Ezt nem is lehet "normálisan" csinálni.
A Világ, amiben élünk, nem normális.Nem várhatjuk el, hogy az emberi reakciók azok legyenek.

"ÉRTÉK-
VESZTETT VILÁG"

"ahol a kincsetek, ott a szívetek"

Kétféle érték van: külső, és belső.

A belső értékeket nem lehet elveszíteni - csak elfelejteni. Mindenkiben van belül egy tiszta, egy legtisztább rész - lehet lelkiismeretnek, vagy tudattalannak, vagy Istennek nevezni.Ez a rész nem elveszíthető, mert se nem birtokoljuk, se nem irányítjuk ezt a részt- valójában ez a rész birtokol minket. Elveszíteni tehát nem lehet - a kérdés csak az, hogy észrevesszük-e magunkban egyáltalán- értékeljük-e, és engedjük-e, hogy hatalma legyen felettünk. Átengedjük-e az irányítást.

Senki sem jó ember, vagy tiszta ember... mert az a részünk, ami jó, vagy tiszta, már túl van az egónk, a személyiségünk határán. Ezért nem is lehet a tisztaságot elveszíteni: mert sosem volt a miénk. A tisztaságot csak felismerni, és védeni lehet magunkban. És, ha eltávolodtunk tőle, meggyónni a lelkiismeretünknek, és ismét engedni, hogy áthassa az életünket.

A külső értékeket először is észre kell venni: először is, a fény, a föld, a víz, a levegő... amik mindig körülvesznek , de fel kell ismerni, hogy milyen értékesek. És minden külső dolog, ami örömet okoz, és amit szeretünk... a külső értékeket is fel kell ismerni, és értékelni, és védeni, amennyire csak tudjuk... csak azt nem engedhetjük, hogy a külső értékek a benső értékeket elsötétítsék.